SZAKCIKKEK

A bioszolárium is okozhat bőrrákot

A szoláriumozás növeli a melanoma és egyéb bőrrák kialakulásának kockázatát.

2013. február 28. 15:45
Gulyás Gabriella Anna
A melanoma, illetve az egyéb bőrrák és a szoláriumozás kapcsolatára vonatkozó adatok alapján a WHO erősen rákkeltőnek minősítette az ultraibolya sugárzást.


Mi a melanoma?

A melanoma a bőrben található pigmenttermelő sejtekből kiinduló daganat. Különféle típusai a bőr rosszindulatú daganatainak kis hányadát adják csak, de a belőlük kiinduló és agresszíven terjedő másodlagos daganatáttétek jelentik a nagyobb veszélyforrást.

Szolárium történelem



A szolárium elődeinek története egészen a századelőre nyúlik vissza. Az első barnító hatású fénycsövet Németországban a Heraeus cég készítette 1903-ban, majd 1978-ban F. Wolff eladta a licence jogokat több amerikai cégnek. A működéshez olyan speciális szűrőüveget használtak, ami nem engedte át az UVB és UVC sugarak nagy részét. A későbbi technológiai fejlesztések során alakultak ki azok a fénycsövek, amiket ma is ismerünk.
A szolárium UVA sugarai fokozzák a bőr öregedését és hyperpigmentációt okozhatnak
A szolárium UVA sugarai fokozzák a bőr öregedését és hyperpigmentációt okozhatnak

A szoláriumok típusai



Bronzárium - A hagyományos napágyaktól működési elvét tekintve egyáltalán nem különbözik, ugyanolyan fénycsövekkel működik, mint a szolárium készülékek.
A megtévesztő fantázianévvel ellentétben a bőr nem kap semmilyen „bronzos” árnyalatot. Ha ilyen bőrt szeretnénk béta-karotin tartalmú élelmiszereket, sárgarépát, sütőtököt fogyasszunk.
Bioszolárium vagy Biolárium – Működési elve szintén megegyezik a hagyományos szoláriuméval azzal a különbséggel, hogy jóval kisebb teljesítményű fénycsövekkel van felszerelve. Használatát érzékeny bőrűeknek ajánlják, de a kockázat itt is ugyanakkora, mint társainál. A lassabb barnulás miatt jóval többször használhatják ezeket a napágyakat, mondván, hogy nem árt, de tévednek.
Turboszolárium – A legnagyobb teljesítményű fénycsövekkel felszerelt napágy, ezért ez a legveszélyesebb. Létezik mélybarnító szolárium is, ebben az UVA – UVB sugarak aránya eltérő, a magasabb hullámhosszú sugarak (UVA) a bőr mélyebb rétegeiben fejtik ki hatásukat, ezzel tartósabb eredmény érhető el, de a bőröregedés szempontjából ezek a legártalmasabbak.
A szoláriumozás nőveli a bőrrák kialakulásának kockázatát.
A szoláriumozás nőveli a bőrrák kialakulásának kockázatát.

A WHO állásfoglalása a szolárium használattal kapcsolatban



A melanoma, illetve az egyéb bőrrákok és a szoláriumozás kapcsolatára vonatkozóan nagyon sok adat áll rendelkezésre.
A WHO Nemzetközi Rákkutató Ügynöksége a 2010-es adatok alapján erősen rákkeltő hatásúnak minősítette az ultraibolya sugárzást. Az említett év statisztikai adatai szerint a szoláriumba járók között – függetlenül a készülékek típusától és a benne töltött időtől – aggasztó mértékben megemelkedett a melanoma kialakulásának kockázata. (Cancer Epidemiology, Biomarkers and Prevention, 2010.) A napágyakat használó fiatalok körében 69%-al emelkedik a laphámsejtes bőrrák korai kialakulásának kockázata, s bár e daganatok többsége sikeresen kezelhető korai fázisban, egy kis hányaduk áttéteket ad, ekkor már jóval kisebb a gyógyulás esélye.

Már több ország korlátozza a szoláriumok használatát



A fent említett ijesztő adatok miatt már több országban – például Németországban, Ausztriában, Franciaországban, Finnországban és Nagy Britanniában – ma már csak 18 éven felülieknek engedélyezik a szoláriumozást. Az Egyesült Államok néhány államában is hasonló megszorító intézkedéseket hoztak.
A szolárium gyártók képviselői azzal védekeznek, hogy míg a szoláriumozás során nem ég le a bőr, a napozáskor igen. (A szoláriumok főleg UVA sugárzást bocsátanak ki.) Azonban a rákképződés szempontjából ennek nincs jelentősége, mivel a DNS-t az UVA sugarak is károsítják és mutációkat okozhatnak leégés nélkül is.

Melyik veszélyesebb a természetes vagy a mesterséges napfény?



A szolárium fokozottan károsítja a bőrt, a sugárzás mértéke ugyanis sokkal nagyobb és intenzívebb, mint a természetes napfényé.
DeAnn Lazovich kutató és kollégái több mint 2000 minnesotai felnőtt vizsgálati eredménye alapján ugyanakkor arra a következtetésre jutottak, hogy nincs különbség aközött, hogy természetes vagy mesterséges napfény éri-e a bőrünket, egy bizonyos mennyiség felett mindkettő ugyanolyan mértékben rákkeltő. Igaz, hogy a kutatási eredmények azt is kimutatták, hogy a szolárium használók között 2,5-3-szorosára nőtt a bőrrák kockázata a mesterséges napozást kerülőkhöz képest.

Mit jelent a „bizonyos mennyiség”? Mi számít gyakori használatnak?


Gyakori használatot jelent a kutatók szerint, ha valaki életében 50 óránál vagy 100 alkalomnál többet használt mesterséges barnító készülékeket.
Lazovich kimondja azt is, hogy a bőrrák kockázata, a korábbi kutatásokkal ellentétben nem elsősorban attól függ, hogy milyen fiatal korban kezdtek el szoláriumozni, hanem a használat gyakoriságától. A mennyiség növekedésével egyenes arányban növekszik a kockázat mértéke is, függetlenül attól is milyen készüléket használ és milyen nemű.
Mindezek ismeretében azt tanácsoljuk, hogy tartózkodjanak a napágyak használatától, a rövid távú haszon érdekében nem érdemes egészségüket kockáztatni. Magyarországon évente mintegy 1700 új melanomás beteget regisztrálnak, ez igen magas szám! Óvjuk bőrünket és egészségünket!




© 2010 szepsegbroker.hu | A bioszolárium is okozhat bőrrákot
Minden jog fenntartva! | A weboldal tartalma nem másolható a tulajdonos írásos beleegyezése nélkül.



Hozzászólások:

Nincs hozzászólás...
Ahhoz, hogy hozzászólhass regisztráció és belépés szükséges.




Kapcsolódó szakcikkek





Gyorslinkek

Szakemberek

Partnereink